Hasznos tanácsok

A szennyfogó rendszerek tervezése, illetve későbbiekben karbantartása során, tapasztalataink alapján az alábbi, technikai jellegű kérdések merülhetnek fel.

Telepítés előtt


Hova és milyet

Nagyon fontos a zónaszemlélet szerinti tervezés. Ez akkor igazán hatékony, ha mindhárom zónába az odaillő lábtörlő kerül és azok rendszerként működnek. Az Alutrend® profilokba különböző járófelületek integrálhatók, így egy szerkezetben jelenhet meg az elsődleges, a másodlagos és a harmadlagos szennyfogó. Így látványosan csökkenthető a behordott szennyeződés mennyisége, ami költségmegtakarítást is jelent!

Tervezésnél, főként azokon a helyeken ahol több darabból áll a szennyfogó, figyelembe kell venni a bejárati ajtókat és a forgalom irányát is.

Lehetőségek a lábtörlő elemeinek elosztására:

járásirány-1
Javasolt megoldás Nem javasolt megoldás
járásirány-2
Javasolt megoldás Nem javasolt megoldás

Megfelelő méret

A lábtörlőnek olyan hosszúságúnak kell lennie, hogy elegendő ideje legyen összegyűjteni a szennyeződéseket. Tehát minél hosszabban gyalogolunk rajta végig, annál jobb! Alapvetően legalább 5-6 lépést kell rajta megtenni ahhoz, hogy a kosz nagy részét leszedje a cipőtalpakról. Ez azt jelenti, hogy az optimális méret 4,5 – 5 méter hosszú. Ez alól kivételt képez a forgóajtó, ahol jellemzően lassabb a forgalom és nagyobb lépésszámú az áthaladás, így kisebb méretben is hatékony. Egy megfelelő méretű és jól elhelyezett, a főútvonalra fektetett szennyfogó kb. 85-90 %-os hatékonyságú tud lenni.

Járásirány

járásirány_3

Alutrend® szennyfogó esetében a legnagyobb hatékonyságot akkor tudjuk elérni, ha a sorolt alumínium profilok, illetve a bordák merőlegesek a járásirányra. A járásirány az az irány, amely mentén halad a forgalom. Mivel minden Alutrend® szennyfogó pontos, egyedi méretre készül, megrendelésnél fontos tisztázni a lábtörlő szélességét és a hosszát, amit a jellemző járásirány mentén kell lemérni. A méretek megadásánál ügyelni kell a pontosságra, valamint arra, hogy a két irány nem felcserélhető. Az elkészült lábtörlő hosszán (járásirányán) már nem lehet utólag változtatni. A szélességéből is csak a síneket összefogó acélsodronyok sértetlenségéig lehet csiszolni, vágni.

 

 

Telepítés után


A lábtörlő rendszerek használata egyfajta passzív takarítása épületeinknek, hiszen a lábtörlők tisztítják le a koszt a cipőkről és a kerekekről. Ahhoz azonban, hogy ezt a funkciót folyamatosan végezzék, a lábtörlőket is rendszeresen karban kell tartani.

Napi takarítás

Naponta legalább egyszer seprűvel vagy porszívóval távolítsuk el a száraz szennyeződést a felületről. A leghatékonyabb a hengerkefés porszívó használata. Lassan, minden irányból porszívózzuk át a felületet, így megelőzhető, hogy a por felhalmozódjon a rendszerben. A nagy forgalmú helyeken ezzel megelőzhető a „járó ösvények” kialakulása.

Havi takarítás

Az erősebb szennyeződések eltávolításához használhatunk keményebb szálú kefét, valamint vizet és tisztítószert. A beszáradt foltokat műanyag kaparóval, finom mozdulatokkal lazítsuk fel. A megmaradt nyomokat szőnyegtisztítóval kezeljük, majd öblítsük át tiszta vízzel. Használhatunk vizes szőnyegtisztító gépet vagy akár erős vízsugarat is. A szőnyeget áztatás után hagyjuk teljesen kiszáradni, ellenkező esetben hamarabb elszennyeződik.

Éves takarítás

A szennyfogót évente ki kell emelni a süllyesztékéből és nagy nyomású mosóval vagy szőnyegtisztító géppel ki kell takarítani. A nagy forgalmú üzletek vagy iroda bejáratoknál az alusínes szerkezetet akár havonta vagy még gyakrabban is szükséges feltekerni, és kisöpörni belőle az összegyűlt port. Ha a lábtörlő szerkezetet elhanyagoljuk, a felhalmozódott szennyeződés összecementálódik, az alumínium alaplapokat eldeformálja, sok esetben a lábtörlő sarkait is megemeli, mellyel a bejárat balesetveszélyessé válik.

Módszerek a problémák megelőzésére

  • Olajos, kátrányos szennyeződésnél: gyors folttisztítás
  • Elszíneződést okozó anyagoknál pl. hypo: azonnali tisztítás és bő vizes öblítés
  • Tisztítószeres beavatkozás után minden esetben: tiszta vizes öblítés
  • Rágógumi: azonnali eltávolítása fagyasztó spray használatával

A karbantartási és takarítási útmutató betartásával sokáig újszerű állapotban őrizheti meg lábtörlőit. Egyúttal garanciánk feltétele is ezen előírások szigorú betartása.

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, az alutrend.hu is használ sütiket a weboldalain. A süti (angolul cookie) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait,és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A Honlap látogatásával Ön tudomásul veszi, és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a honlapunkon tett látogatások során egy vagy több sütit küldünk számítógépére, amely(ek) révén böngészője egyedileg azonosítható lesz. Ezen sütik a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Adwords rendszerén keresztül történik.

Bezárás