Feliratos kültéri lábtörlő színes kefékből

Posted on: 2017-02-17, by :

A logós lábtörlő szőnyegek tipikus telepítési helye eddig a beltéri tisztító zónákra korlátozódott. Az Alutrend® új színes keféivel azonban vége ennek a megkötésnek. Végre megnyílt a lehetőség, hogy már a kültéri szennyfogó is színes legyen, sőt megjeleníthet feliratot, logót, vagy akár képet!

Az alusínekbe integrált kefecsíkok az egyik leghatékonyabb tisztító felületet képezik az elsődleges belépési zónában. Egy sín három sor sörtecsomót tartalmaz, melyek a rálépés súlyától elhajlanak, behatolnak a cipőtalpak mintázatába és megbontják az oda beragadt szennyeződéseket. Ezzel az automatikus söprő mozgással kiválóan kitisztítják a szilárd, darabos koszt és a cipőbe ragadt köveket.

Ahol intenzív a forgalom, az épület környékén jellemzőek a vegyes burkolatok – aszfalt, térkő, murva – esetleg parkosított területről is érkeznek az épületbe látogatók, oda mindenképp kefés járófelületet javasolunk. Az aluprofilok közül pedig célszerű a maxi profilt választani, hiszen egyrészt ez a legmasszívabb szerkezetű, másrészt ez képes a legtöbb szennyeződés tárolására, ami a nagy forgalmú bejáratoknál lényeges szempont.

A hatékonyság mellett még egy fontos követelménynek kell megfelelnie a szennyfogónak – tetszetősnek kell lennie. Nézzük meg miért:

  • Ha a szennyfogó illeszkedik az előtér stílusához, az nagyobb összhangot teremt. A látogatók ezáltal kedvezőbb véleménalutrend-színes-kefék-9nyel lesznek és többet időznek az épületben, vagy nagyvonalúbban költekeznek, például egy bevásárlóközpontban.
  • Amennyiben sokan keresik az épületet szempont lehet, hogy már messziről észrevegyék azt, illetve könnyen megtalálják az érdeklődők a bejáratot. Erre a célra szintén tökéletes egy színes, figyelemfelkeltő szennyfogó.
  • Ha több látogatót szeretne, szintén jó választás egy logót megjelenítő lábtörlő, amivel már a bejárat előtt hirdetheti márkáját. Egy kültéri feliratos lábtörlő szőnyeggel már az utcán felhívhatja leendő vásárlói figyelmét.
  • Egy egyedi szennyfogót többen megjegyeznek, üzletének jobban „híre megy”, illetve könnyebben beazonosítják partnerei.

alutrend-színes-kefék-8A különleges dizájn kiemelten fontos a jelentős számú látogatót fogadó épületeknél, ahol sokan alkotnak véleményt a létesítményről. Jó hírünk a nagy forgalmú bejáratok üzemeltetőinek, hogy a hatékonyság és az egyedi dizájn már együtt is elérhető, köszönhetően az Alutrend® alusínjeibe integrálható színes keféknek.

A színes kefék egyelőre maxi profilban érhetők el, 16 színben. A kefékből kirakhatók színes csíkok, de a kefecsomók keverésével szinte bármilyen logó, vagy felirat megjeleníthető.  Az Alutrend® Color Brush elsődleges telepítési helye kültéren, a bejáratok épületen kívül eső része. Amennyiben nincs lehetőség kültéri szennyfogó elhelyezésére beltéren is használható, az ajtóhoz közel, az elsődleges belépési zónába helyezve.

A megfelelő Alutrend® Color Brush kiválasztásánál kérje szaktanácsadóink segítségét. Hívja a 23/887-402-es telefonszámot, vagy írjon a cleartex@cleartex.hu e-mail címre.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, az alutrend.hu is használ sütiket a weboldalain. A süti (angolul cookie) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait,és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A Honlap látogatásával Ön tudomásul veszi, és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a honlapunkon tett látogatások során egy vagy több sütit küldünk számítógépére, amely(ek) révén böngészője egyedileg azonosítható lesz. Ezen sütik a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Adwords rendszerén keresztül történik.

Bezárás