Szennyfogó rendszer tervezése

Hogyan ajánljuk az Alutrend® szennyfogó rendszer telepítését?


Az Alutrend® #szennyfogó rendszerek abban különböznek a hagyományos lábtörlőktől, hogy sokkalta hatékonyabbak, jobban mutatnak a térben és nem utolsó sorban gazdaságosabb az alkalmazásuk. Ezek persze a tervezéstől és a kivitelezéstől nagyban függnek, amihez a Cleartex Kft. szaktanácsadói 100% vevőelégedettségi garancia mellett biztosítanak segítséget. Az alábbiakban konkrét tervezési tanácsokkal segítünk az optimális rendszer kiválasztásához és megvalósításához.

Tervezés


Az épületek tervezésének egyik kritikus pontja a bejárat. A legtöbben csak három vagy négy közös helyiséget használnak rendszeresen egy óriási irodaépületből, ami kevesebb, mint az alapterület 1%-a. A bejáratot viszont a dolgozók 80%-a rendszeresen használja, plusz a vendégek is, akár naponta több alkalommal. Ebből adódóan nem mindegy, hogy milyen a bejárat pillanatnyi áteresztőképessége, milyen szél- és szennyfogót alkalmaznak benne, és hogy a maga bejárat, illetve az előcsarnok, előtér milyen képet mutat magáról.

Egy hatékony és gazdaságos szennyfogó rendszer professzionális tervezése a bejárattal vagyis az épülettel azonos időben, a külterületek illetve az éghajlat figyelembevételével történik. Nyilván később is “betervezhető”, akár egy bérelt lábtörlő garnitúra, de a késői megoldás több járulékos kiadást és kisebb összhangot eredményez. A belépési zónaszemlélet, mint tervezési elv azoknak szól, akik hatékony megoldásra vágynak.

  • Mit jelent a belépési zónaszemlélet? A bejáratokat több részre bonthatjuk aszerint, hogy milyen szennyeződéseket kell letisztítani. Értelem szerint kintről befelé haladva érdemes a tisztító felületeket változtatni a magasabb tisztítási és szárítási hatásfok érdekében.
  • Miért kell a belépési zónaszemlélet szerint kialakítani a bejáratot és a szennyfogót? A hagyományos lábtörlőn az ember több, lépésszerű mozdulattal törli a cipőjét, míg a szennyfogó rendszereken csak átsétál és az automatikusan tisztítja le a szennyeződéseket.
  • Hány részből áll egy optimális bejárat? Alapvetően az épület környezetétől, azaz a szennyeződés fajtáitól, a forgalomtól és a rendelkezésre álló terület nagyságától függ. Az ideális belépési terület három tisztító zónából áll.
  • Mik a fontos szempontok szennyfogó rendszer tervezésénél? A legfontosabb a megfelelő lépésszám és a környezethez optimalizált tisztító felület. Alapvetően elmondható, hogy a hatékony tisztításhoz minimum hat lépést kell megtenni egy szennyfogó rendszeren.
  • Milyen járófelületek léteznek?
    • Kültéren, az első belépési zónában az erős, kaparó hatású #kefe illetve #kültéri textil vagy a sárlehúzó hatású, csúszásmentes #bordázott gumi.
    • Beltéren, a másodlagos zónában a kaparó felületek mellett megjelenik a #nedvszívó textil felület is. Ebben a zónában mindenképpen érdemes vegyes kialakítást használni. A harmadlagos zónában, a bejárattól távolabb eső beltéri részeken már csak a nedvszívás kapja a fő feladatot, illetve #nyomtatott textil alkalmazásával a dekoráció és a marketing.

A zónaszemlélet


Az ideális kiépítés szerint a belépés három zónára bontható. Abban az esetben, ha nem kivitelezhető szennyfogó telepítése az összes zónába, akkor legalább két zónában, vegyes felületekkel érdemes kialakítani a szennyfogó rendszert. A kialakítás alapszabálya a következő:

1. zóna, azaz elsődleges tisztítási zóna: #kültér az épület bejárata előtti, vagy közvetlenül az ajtóban elhelyezkedő tér. Feladata a durva, darabos szennyeződések eltávolítása, a nedves hordalék lehúzása. Ideális tisztítófelület az erős, hosszútávon sem lapuló, kaparó és sárlehúzó hatású felületek, amik ellenállnak az időjárás hatásainak.

2. zóna, azaz másodlagos tisztítási zóna: #beltér, az ajtóhoz közel eső tér, #forgóajtó vagy #szélfogó. Feladata a kisebb kemény és nedves szennyeződés teljes eltávolítása és a nedvesség felszívása. A kaparóhatás és a sárlehúzó hatás mellett belép a textilekben található kapilláris szálak biztosította nedvszívási funkció, ezért fontos a magas víznyelési- és raktározási képesség.

3. zóna, azaz harmadlagos tisztítási zóna:  #beltér, az ajtótól távolabb eső tér, #előtér. Feladata a szemcse méretű szennyeződések eltávolítása és a nedvesség teljes felszívása. A zónában főszerepet kap a nedvszívás, illetve a dekorációs elv, amit a számos textil felület és az egyedileg nyomtatott, logózott lábtörlő szőnyeg nyújthat.

Belépési zónák


A bejáratok különböznek, akár csak a lábtörlési szokások és az éghajlat sem egyforma mindenhol. Az alábbi példák három teljesen különböző helyzetet mutatnak be.

alutrend-hogyan alutrend-hogyan2 alutrend-hogyan3

Általános irodai bejárat forgó ajtóval vagy szélfogóval

  • 1. zóna | kültér
  • 2. zóna | forgóajtó, szélfogó
  • 3. zóna | beltér

Bejárat intenzív gyalogos és kerekes székes forgalommal 

  • 1. zóna | kültér
  • 2. zóna | beltér
  • 3. zóna | nem kialakítható

Bejárat intenzív forgalomra kültéri lábtörlő nélkül 

  • 1. zóna | beltér
  • 2. zóna | beltér
  • 3. zóna | beltér

Tisztító felületek

  1. zóna | kefe, bordázott gumi,kaparó hatású textil
  2. zóna | kefe, bordázott gumi, nedvszívó textil 
  3. zóna | nedvszívó vagy nyomtatott textil

Tisztító felületek

  1. zóna | bordázott gumi, kaparó hatású textil 
  2. zóna | nedvszívó vagy nyomtatott textil

 

Tisztító felületek

  1. zóna | kefe, bordázott gumi, kaparó hatású textil 
  2. zóna |  kaparó hatású és nedvszívó textil 
  3. zóna | nyomtatott textil

 Alutrend® megoldások, szennyfogók a zónaszemlélet szerint


Az Alutrend® szennyfogó rendszerek előnye, hogy bármilyen környezethez, bejárathoz és forgalomhoz van egyedi megoldása. Ráadásul a különböző típusok szabadon válogathatók össze, így kompromisszumok nélkül bármilyen felületű, méretű és alakú rendszer kialakítható a rendelkezésre álló alapelemekből.


1. zóna

kültér


2. zóna

kültér | forgóajtó | beltér


3. zóna

beltér

Nagy forgalomra | Maxi profil

  • Maxi Rub | bordázott gumi
  • Maxi Brush | kefe
  • Maxi Color Brush | színes kefe
  • Maxi Rasp| kaparó szálas textil
  • Maxi Color Rasp| nyomtatott műfüves textil
  • Maxi Brush & Rub | bordázott gumi és kefe
  • Maxi Brush & Rasp| kefe és kaparó szálas textil
  • Maxi Rub & Rasp | bordázott gumi és kaparó szálas textil

  • Maxi Brush & Rub | kefe és bordázott gumi
  • Maxi Brush & Dry | kefe és nedvszívó textil
  • Maxi Rub & Dry | bordázott gumi és nedvszívó textil

 

 

 


  • Maxi Dry Standard | tűfilc
  • Maxi Dry Premium | nedvszívó textil
  • Maxi Charm | nyomtatott textil

 

 

 

Közepes forgalomra | Mini profil

  • Mini Rub | bordázott gumi
  • Mini Brush| kefe
  • Mini Rasp | kaparó szálas textil
  • Mini Color Rasp | nyomtatott műfüves textil
  • Mini Brush & Rub | kefe és bordázott gumi
  • Mini Brush & Rasp | kefe és kaparó szálas textil
  • Mini Rub & Rasp | bordázott gumi és kaparó szálas textil

  • Mini Brush & Rub | kefe és bordázott gumi
  • Mini Brush & Dry | kefe és nedvszívó textil
  • Mini Rub & Dry | bordázott gumi és nedvszívó textil

  • Mini Dry Standard | tűfilc
  • Mini Dry Premium | nedvszívó textil
  • Mini Charm | nyomtatott textil
Kis forgalomra | Compact profil

  • Compact Rasp | kaparó szálas textil


  • Compact Dry Standard | tűfilc
  • Compact Dry Premium | nedvszívó textil
  • Compact Charm | nyomtatott textil

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Ahogy majdnem minden honlappal rendelkező cég, az alutrend.hu is használ sütiket a weboldalain. A süti (angolul cookie) egy kisméretű egyedi szöveges információs fájl, amely akkor kerül a számítógépre, amikor Ön egy webhelyet látogat meg. A sütik számtalan funkcióval rendelkeznek. Többek között információt gyűjtenek, megjegyzik a látogató egyéni beállításait,és általánosságban megkönnyítik a weboldal használatát a felhasználók számára. A Honlap látogatásával Ön tudomásul veszi, és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a honlapunkon tett látogatások során egy vagy több sütit küldünk számítógépére, amely(ek) révén böngészője egyedileg azonosítható lesz. Ezen sütik a Google által biztosítottak, felhasználásuk a Google Adwords rendszerén keresztül történik.

Bezárás